Nehéz volt ezt a szöveget összehozni. Újból átélni mindent. Egyfajta terápiaként ki kellett írnom magamból. A Spartathlon magnetikus hatással van minden résztvevőre. Már-már megrázó élmény. Mi következik? Gondolatok a kiborító versenyről és a mentális kalandomról. Pársoros szakmai appendix. Köszönetrovat. Fontos idézetek. Nem akarok hőstörténetet...
Némi vajúdást követően (nem volt hosszú), közkívánatra (ez nem igaz), megosztom görög élményeimet, bár előre bocsájtom, egyeseknek fájni fog!
"Ez a sok ember azért jött, hogy lefussák ezt a távot.. Mindenki tudja, hogy a mezőny egyharmada ér a célba..És mindenki azt gondolja, hogy nem ő lesz az.."
Sűrű folyamként kavarognak bennem az érzések a Spártathlon óta. Nem gondoltam volna, hogy nem fog menni leírnom a kint történteket, hiszen akkor és ott nagyon is tudtam, hogy milyen érzés jelen lenni. Emlékszem hogyan váltakoztak bennem a különböző érzelmek a kezdeti izgatottságtól az aggódáson át az eufórikus örömig. Valahogy mégis többet adott ez...
Sok idő eltelt már a Spartathlon célbeérkezésem óta, de még a mai napig sem kerültek helyére a dolgok. Úgy tűnik, ehhez sokkal több idő kell, mint más versenyek esetében. Azt remélem a beszámoló végére magam számára is kiderül majd, hogy miért.
Sok évvel ezelőtt találkoztam először a Spartathlonnal. A Spuri oldalain olvastam róla. Akkor valamilyen nagyon-nagyon távoli, misztikus, ép ésszel fel nem fogható versenynek tűnt számomra. Hatalmas tisztelettel tekintettem a teljesítőkre. Nem gondoltam vele, még nem. Aztán a Spuriban évről-évre ismét olvashattam róla. Az elvetett mag kezdett...
1991-ben a falumból, Nováról Háry Gyuszi 3. lett. Én ekkor már abbahagytam a pálya versenyzést, de úgy gondoltam egyszer én is megcsinálom. Sokáig semmi. kb 10-12 évig szinte semmi mozgás, "nem volt rá időm". Ebben az időszakban feljött rám vagy 30 kg plusz, összeszedtem egy gerincsérvet, amit meg akartak műteni. A harmadik emeletre nehezemre esett...
"Bódékat építünk, bódékat rombolunk"
Azt már korábban elmondtam és leírtam, hogy a tulajdonképpeni célom az volt, hogy 1986 után 20 évvel jubilálva ismét a 36 órás szintidőn belül eljussak Athénból Spártába.
Idén másodszor vágtam neki a Spartathlon 246 km-es távjának. A felkészülésem tulajdonképpen tavaly kezdődött Lyrkiában, 148 km-nél, ahol kénytelenek voltunk különválni Tímeával, ott a frissítőasztal melletti széken lehajtott fejjel ülve kezdtem el először gondolkodni azon, hogy miért nem sikerült, mit rontottam el, hogyan lehetett volna több...