Tüzet vittem

2024. május 17-18.

Euchidios Hyper Athlos (Delphi – Plataea – Delphi) - 215 km – 4200 m szint – idő: 36:08:09 – helyezés: 35/55 – feladta 19 futó

Ezen az úton megtaláltam a "kefimet". Őrzöm a lángját!

Görögország. Delphi (Delphoi). A jósda már évek óta zárva. Pedig az ókorban sokan jöttek kuncsorogni a tudásért, hogy mi lesz a jövő, mi lesz a csata vége. Egy ideje már úgy élek, hogy az akarat a jövő és a tett a jelen, és mindegy milyen múlt lesz belőle – szeretem!

A múlt most epikus. Időszámítás előtt 479 nyarán a görög városok szövetkezve ismét elsöprő győzelmet aratnak a perszák felett Plataea város falain kívül. Az ellenség romos templomokat, felégetett földeket hagy maga után. Megtisztulásra van szükség, új, tiszta tűzre a város oltárán. A csatában helytálló, kimerült EUCHIDIAS-t szólítják, aki késedelem nélkül útra kell Delphibe, hogy Apolló szentélyéből fáklyával elhozza a tiszta lángot. Teljesíti, de ő sem éli túl. Egy nap alatt futott Delphibe és vissza – ez áll a sírján. Az áldozatot és az elszántságot tisztelem. Nekem a jelen üzenete, hogy a futás lelkileg megtisztít, még ha a test szutykos és csatakos is lesz.

A versenyt fordítva indították, ami talán nehezebb is így, de mindenképp Delphi autentikus helyszíne a záró örömködéseknek. Alapvetően a futókkal kísérők mentek. Én egyedül oldottam meg mindent. A frissítésem a koperi eljárás szerint történt. Ennek ott Tivadar és Erika nevet adtak: Perpetuem Mo-Bela. Folyik a szabó(a)dalmazása.

A verseny 150 kilométeres szakaszán egy kumma vízszintes nincs, vagy fel, vagy le. Ezért legalább egy álló napon keresztül tépelődtem magamban. A monoton, haszontalannak tűnő, rövid-lábú, mindenki megelőz emelkedők nehezebbek-e, vagy a hogy állok meg, lábam kicsúszik a cipőből, lépésenként csillagokat látok, nagyot ütő lejtők. Amíg ezek vitatkoztak, nekem haladnom kellett és mindig vártam, hogy valamelyiknek vége legyen.

A negyed táv után szépen kiderült, hogy a végén ballagok. Így legalább zsöllyéből nézhettem a műsort. Plataeaban (107,5 km) volt a fordító, indulás vissza. Egy óra tartalékot sikerült képezni. Oda 16 óra, vissza 20 óra volt a lehetőség. Pénteken tünemény időjárás volt, többnyire felhős, maximum 20 fokkal. De szombaton 10 órát kaptam a zavartalan napsütésből, ami 30 fokra is felkúszott. A frissítők személyzete mindenhol csodálatosan nyugtatott, hogy jól haladok. Az utolsó 6 órában rendőrautó cirkált számtalanszor fel és alá, nézte jól vagyok-e. Szolgálatban volt ugyan, de mindig baráti és őszinte tekintettel jeleztünk egymásnak.

Az utolsó ellenőrző ponton már csak 10 perc tartalékom maradt. Innen egy óra alatt 6 kilométert kellett volna teljesíteni. Ugye, semmiségnek tűnik?! Hát most nem volt az, mikor már képtelen vagy futni és az igéző lejtő is már csak kínpad. A ponton egy hölgy mélyen a szemembe nézett és csak ennyit szólt: "Power!" Fizikálisan összeszorítottam a fogamat és amilyen lendületesen csak tudtam, tettem a lépéseket keményen egymás után. Nyolc perccel túl értem be és másfél perccel utánam jött még a görög cimbora.

Van egy rövid görög szó: Kefi. Egy összetett érzést jelent, amely egyszerre öröm, szenvedély, lelkesedés, túlérzékenység, őrület. Ez olyasmi, ami nem csak boldogság idején jár át, ami olyan energia, ami akkor is létezik, amikor a dolgok kemények.

Ezen az úton megtaláltam a "kefimet"!

Utóirat:

2022. szeptember 3-án kezdtem el járni. Csak járni!

A néma hónapok bátorsága kutatta fel újra azt az alázatot, melyet földi elménk folyton sutba dob. Csakis hittel és biztos reménnyel lehet látni azt, ami akkor még ködben lebeg láthatatlanul. Csakis józan csendességben lehet rátalálni a gyógyulás útjára, legyen az testi vagy lelki. Csakis a kitartás lehet a tálkája annak az éteknek, mely az ébredő tudatot táplálja.

KINCSEIM: Teljesítő oklevél, emlék lista. Két befutó érem, az egyik a táv teljesítéséért, a másik pedig a 9 múzsa "gyűjtögetés" darabkája, amely kör alakká illeszthető össze 9 verseny után. Az olajág, amit a tűzgyújtási ceremónián kaptam az egyik Múzsától. A babérkoszorú a teljesítés koronájaként. Egy kuriózum tárgy, amely Euchidas "tűzvivésének" emlékére van: névre szóló befutó fáklya. Szerencsepénzek: 2 centes – a taxiba szállás előtt találtam (a sztori egy másik képnél lesz) és elvitt a rajtba; 10 centes – a vége előtt 15 km-rel vettem észre Arahova városban a földön és bevitt a célba. No, és van egy kakukktojás is a képen, de azt csak hozzáértők fogják megtalálni.

Újra egy közös verseny. Gilles –lel a rajtban. Megtisztelő!

Tiszteletadás a verseny másnapján. Jelképesen Euchidas fáklyájának a meggyújtása közel Apolló templomához az oltár tűzéről, amihez a Múzsák fohászkodnak.

A helyi Magyar Csapat. Szerintem a Spartathlonon is valahogy így kezdődött el annak idején. Boros Linda és Palásthy István – mindenki teljesítette.

Eddig Linda meg én nem találkoztunk személyesen. De most a másfél nap minket is összekovácsolt.

A reggel még csendes a rajtolás után, de Delphi mutatja epikus arcát.

Az első emelkedőn feljutottunk Arahovába és visszatekinthetünk a Delphi-i hegy oldalára.

Arahova városka. Nagyon mesés. Egyben a görög síparadicsom. Tényleg! Télen remek hó van errefelé.

A következő emelkedőn már Arahovára tekinthetünk vissza. Sárga virágba borultak az útszéli bokrok, mézédes illatot árasztva.

Kedvező időjárás, változatos hegyvonulatok, magas zöldellő fák, illatozó sárga virágok és mi éppen itt vagyunk. Ebben értettünk egyet Gilles-lel futás közben.

Egy korábban leégett völgyben haladunk. Gilles csak ennyit tett, de végig. Micsoda szimmetria! Meg se látszott rajta, hogy két hete az Ultrabalatonon járt.

Már nyúzott voltam ezen az ellenőrző ponton (37,5 km). Órámra néztem, még 30 óra van hátra. Fel se tudtam fogni, fel se akartam fogni, hogy mennyi ez a szám. Csak egy szám, mint az 1 vagy 2.

Mindennek két oldala van. Gyönyörű volt végig a sárga, illatozó virágok látványa. De volt egy 5 km-es völgy, ahol méhkaptárok százai voltak az út mentén. Egy óra alatt 5 méhecske hagyta bennem a fullánkját. Legalább kiderült végre, hogy nem vagyok allergiás a méhcsípésre. Még hogy az ultrafutás nem veszélyes sport!

Ideális szeles vidék. Most melyikkel küzdjek meg? De Don Quijote jól tudta, hogy most hol kell küzdenie.

Ereszkedés a verseny sík szakaszára. Ahogy a pilóta mondaná: Kérjük kapcsolják be öveiket, hamarosan leszállunk. Távolban már a tenger öböl is kivehető. Kinagyítva jól látszik hány rétege, kanyargója lesz a lejtőnek. És racionális tény, hogy ennek fél nap múlva emelkedővé kell válnia.

Az út egyszerre ad "többszínű" élményt. Mindez most egy képen látható.

Olyan gladiátoros! Érik a kalász, de a termésre még várni kell (80 km). A Nap szépen igyekszik lefelé. Távolban a hegyek már alig várják, hogy újra lássanak. Mindig van egy "első érzés", akár a szerelemben. Itt már tudtam, hogy végig megyek!

Öntöző csatorna kezdete. Az eddig aszfalton "elkényelmesedett" lábnak nem esett jól az 5 km-es hepe-hupás kavicsos szakasz. A másik végén már találkoztam Lindával. Örömmel biztattuk egymást. Nem kellett bekapcsolnom a telefont, hiszen élőben láthattam a verseny állását, ahogy jöttek szembe velem a sorstársaim. Egy darabig sűrűn hangzott fel a "Bravo!" szó.

Az éjszakát ledaráltam. A hajnalt, mint mindig most is nagyon vártam: "Ó, csak jönne már!" Eljött. Már a kaptatón voltam újra. Gyötrelmes volt. Mikor százszor elfogatod a kulcsot, de csak kerreg, nem akar beindulni. Az egész egy lassított felvétel. Agia Anna településnél (59 km) azonban leadtam minden felesleges göncöt és neki indultam a reggelnek. A pillanatnak ezek a kecskék voltak a szemtanúi.

Viszont a reggel a hőséget is meghozta, 30 fok. Jeges ábrándok kerülgettek, de "fapadosan" csak két vizes flakonnal a kezemben sűrűn locsoltam a fejem. Bár a futás aránya egyre csökkent, mégis jól haladtam. 40-50 perc tartalékaim voltak. Az utolsó ponton azonban 10 percre olvadt le. Futás százaléka: nulla. Ez az a hely, ahol fizikálisan látod a célt. Nyálon elcsúsztál ide, van még 5 perc hátra a verseny időből, de csak a képzelet ér oda időben. De te ráteszed a lapátokat, közben valami feszít belül, de nem engeded elszórni a könnyeidet az út szélén.

Panagiotis Antonopulos vezeti fel a Múzsákat a tűzgyújtáshoz. 1993. május 1-2. napjain ő volt az, aki megpróbálta Euchidas tettét, 32 óra alatt tette meg az utat. Lelkesen élteti a legendát. Hálás köszönet és tisztelet neki!

A tűzgyújtás után a verseny résztvevői együtt vonulnak át a városon a díjátadó helyszínre. Végig örömhangoskodás van az utcákon. Ugyanakkor pingvin módjára elkezdjük a regenerálódást is.

Ő Vaszilisz. Nélküle ez az egész nem történt volna meg. Állok csomaggal a Athénban, várom a szervezői buszt, ami elvisz majd Delphibe. Aztán jött Ő, aztán meg senki más. Szóval a mérsékelt érdeklődésre tekintettel ma a busz elmarad. Szeretem Görögországot! Különben is, új hozzáállásom: alkalmazkodni, improvizálni. Fél óra után fogtunk egy taxit, kimentünk vele Pireuszba, aztán az ő autójával jutottunk el Delphibe. 20 percem volt, hogy szétszórjam a "dropbag"-jeimet. Tehát nekem már a Rajt is siker.

Ő William, a francia vidám, hóbortos fickó. Még a Spárta City Ultrán szövődött a barátságunk februárban. Tíz órán keresztül vontuk-toltuk egymást a nagy melegben.

"Ezt nem adom! Neked is van! – Ok, de neked nincs babérkoszorúd?! – Figyelj, mindjárt megkapom! A tiedet!" Ő Stefan, a ciprusi cimborám. Athénba visszajutni a verseny után Ő és Andreas segítettek. Köszönöm!