Rockenbauer 130 - 2012

2012. augusztus 4.

Zalai-dombság, Szint: 2640 m

Nagykanizsa - Homokkomárom - Oltárc - Börzönce szőlőhegy - Hahót - Söjtör - Pusztaszentlászló - Pusztaederics - Rádiháza - Szentpéterfölde - Torhai forrás - Bázakerettye - Budafa - Kistolmács - Valkonya- Homokkomárom - Nagykanizsa

A hajnali 6 órás indulás után Bocskai Pistivel találgattuk, hogy mit is lehetne ma futni. Elképzelésem sem volt, hogy mit várhatok magamtól. Folyamatosan szerettem volna haladni. Kihasználva még a reggeli hűvöset erősen, határozottan kezdtem. Ekkor még a tájban is tudtam gyönyörködni. Egészen más hangulata van ennek a "hullámzó" dombságnak. Föl-le, persze voltak hosszú sík, helyenként homokban futások is. Végig csodaszép új turistajelzések vannak, és ott, ahol kell. Bár helyenként az utak bokáig, térdig, derékig átjárhatatlanok voltak az elején.

A meleg egyre erősödött, de Hahótig (40 km) nagyon szépen mentem. Meg is lepődtem, mikor harmadikként a frissítő ponton beértem Rudolf Pistiéket, akik párban haladtak. Kevés vizet vittek magukkal, pedig most ez kulcsfontosságú volt. Nálam 2 literes zsák és 7 dl-es flakon volt. 55 km-nél vesztettem el a harmadik helyet, amikor egy fiú és lány páros hagyott el, a későbbi győztesek. Ekkor már sújtott a meleg, lassultam, de még mindig határozottan haladtam.

70 km körül nagyon "beleestem" egy gödörbe. A véletlen egy kis temetőt küldött, ahol volt nyomós kút. Lehűtöttem magam, és végre megnéztem mi van az ívó tömlőmmel. Kilyukadt alul, 30 perc alatt már elengedte a vizet. De enélkül nem lehetek meg! Megtöltve, kitaláltam, hogy fejjel lefelé rakom a zsákba, persze íváskor mindig le kell venni, egy kicsit kifordítani, és úgy inni.

A viszonylag erős kezdés és a meleg fokozatosan kikezdett, talán tudtam volna még futás-séta kombinációt az utolsó harmadban is, de 21 órakor végleg besötétedett, ami Kistolmácson (94 km) ért. Itt véget ért a terepfutás, innentől "csak" túrázás lett. Sötétben, lámpával nem merek futni még ott sem ahol lehetne, mert eltanyálhat az ember. Kb. 10 km-t mentem, botorkáltam egyedül. Férfiasan bevallom, hogy nem szeretek egyedül, a sűrű-sötét erdőben menni. Valkonyán (104 km) ért utol a zalaegerszegi-kanizsai különítményt, köztük Sznopek Józsi. Hatan "vonatoztak" együtt. Volt 40 – 70 –130 km-es versenyző is köztük. Hozzájuk csapódtam, de ők az emelkedőn erősen kapaszkodtak, a lejtőn meg futottak. Nekem már ehhez nem volt sok erőm. Meg persze "itt" volt a Valkonya utáni un. "hullámvasút". Legalább 4-5 kapaszkodót meredek lejtő követett. Szőlőhegynél (110 km) értünk be egy fiatal testvérpárt (fiú, lány), aki az éjszakai 40-sen voltak. Nekem az ő túratempójuk volt a megfelelő. A célig együtt maradtam a Lentiből jött fiatalokkal.

Söjtörnél nyeltem be plussz 1,5 kilit. Meg ívás közben, amikor fejre fordult a zsák, az itiner mindig kiesett és ezt "sajnos" csak később vettem észre, vissza kellett mennem érte. Ezek lehangoló pillanatok voltak. Illetve azért éjszaka is kolbászoltunk egyszer-kétszer. Igy jött ki az a 2 km többlet. Hetedik lettem. Végül is jó volt, persze menet közben elhangzottak bennem a "klasszikus" mondatok: "Ki az a hülye, aki erre kényszerít! Ahelyett, hogy néznéd az Olimpiát egy jó sörrel a kezedben!"

Kavarognak bennem az élmények. De "jegyzetelnem" kell, hogy mi is történt velem, egy ilyen hosszú, meleg napon. Mire tudok még felkészülni.