Mátrabérc - 2012
Jöttem tanulni a Mátrába. Nagyon elemében volt a "Mester". Látta, hogy kezdő vagyok, és végig engem szívatott. Alig engedett át a vizsgán.
Jöttem tanulni a Mátrába. Nagyon elemében volt a "Mester". Látta, hogy kezdő vagyok, és végig engem szívatott. Alig engedett át a vizsgán.
Még tavaly novemberben kinéztem magamnak ezt a versenyt, sőt már akkor be is neveztem. Úgy gondoltam, hogy ha egyáltalán vissza tudok térni, és szeretnék újra nagyokat álmodni, akkor ezt április derekára tudni kellene. Amikor február elején újra neki veselkedtem a futásnak, ez a feladat "életszerűvé" vált. Az alapterv nem lehetett más, mint...
Egy hónapig tartott eldönteni, hogy a vizes pohár vajon félig tele van-e, vagy félig üres. Szerettem volna többet, szerettem volna az egészet. Minden előző kilométerkövemmel közelebb akartam jutni, és belépni a Mennyországba. Bennem dübörgött kilenc hónapig, 5300 kilométeren keresztül, átlagban napi 2 óra 20 percen át ez az őrült akarat.
XXV. Swissalpine Davos 78,5 km. Már az év elején elterveztük, hogy nyáron lesz egy kis rokonlátogatással egybekötött családi pihenés Svájcban. Én pedig rögtön kerestem egy versenyt is, hogy a kellemes társuljon a hasznossal. A verseny napjáig csak pár aprót tudtam futni, inkább a magas hegyekben mászkáltunk, túráztunk.
IV. Ultrabalaton 212 km. Ebben az évben minden a hármas szám jegyében zajlik. Harmadik alkalommal vágtam neki ennek a távnak. Először 2008-ban 122 km-nél Balatonszemesnél (18:45:00) álltam meg, mert már túlléptem a szintidőt. Tavaly, 2009-ben már sikerült teljesítenem, 57. lettem 30:39:55 idővel.
III. Keszthelyi Kilométerek 42,195 km. Nagyon dinamikus fejlődő hazai versenyünk. Bedő Bea egyre profibban szervezi és fogja össze ezt az eseményt. Most már sok helyről érkeznek résztvevők, de a környékünket is nagyon megmozgatja és beizgatja.
V. Terep Százas. Hu, ezt a történetet már sokan és nagyon részletesen megírták. Nekem ez lett volna a második, de nem ezen az útvonalon. 2008-ban futottam le először, akkor még a Kinizsi Százas nyomvonalán 14:45:14 idővel. Az idén a 3261 m szint vonzott, szerettem volna egy nyugodt, laza felkészülést.
Sárvár 24 órás OB. Igazából nem kemény kőből faragott, hanem sárból és törekből lett összegyúrva valahogy, ami megszilárdult. Mondják ugye, hogy sárból várat nem lehet építeni, de itt Sárváron ez is lehetségesnek tűnt.
Kisbér 100 km OB. Ez volt a harmadik futásom itt. Az idei versenyről Vera és Csabi már részletesen beszámoltak, igen érzékletesen mutatták meg belülről, hogyan róttuk a köröket. Ez tényleg így volt. Nagy erőben mentem oda, de fele távon baksis kért az erős szembe szél, de azt hiszem ezen a napon mindenki tejelt neki. No meg volt egy kis jégdarás...
Veszprém 6 órás OB 2010. március 27. Hogyan jutottam idáig? Nos, először is körbe kellett futni a Balatont és csak utána tűnt fel. Az utóbbi két évben mindig egybe esett a BSI Balaton kerüléssel, az idén viszont nem, így a külső lehetőségek szerint betervezhettem. Nagyon eltökélt voltam, hogy a négy napos sorozat terhelés után egy héttel el fogok...